Közmunkával kezdődott a 9. Minimum Party
szerk. 2004. augusztus 19. 14:21, utolsó frissítés: 14:14A hagyományos rendszerességgel július végétől augusztus első feléig szerveződő Minimum Party alkotótábor úgy struktúrájában, mint programjaiban, sőt, istenhátamögötti helyválasztásában is eltér #b#minden más#/b# nyári rendezvénytől.
Az alkotótábort összművészetisége különbözteti meg a többitől. Az eltérő művészeti kifejezésmódok egyazon térben, egymást megtermékenyítve, vagy akár együttműködve alakulnak át egy új, a helyre jellemző alkotói megnyilvánulássá. A Minimum Party-n a délelőttönként működő, szerteágazó alkotói tevékenység eredményét a tábori fesztiválprogram keretében be is mutatják, sőt, a szakmai beszélgetések során, illetve a tábort dokumentáló katalógusban ki is értékelik.
A Kászonok különös természeti környezetében, a Kászonaltíz melletti Tiszástőn a Minimum Party minden évben egy jól összeforrott alkotóközösséget hoz létre, ahol zenészek, filmesek, fotósok, képzőművészek, színészek, táncosok, kézművesek, kritikusok, irodalmárok és filozófusok, vagy a csupán érdeklődők köréből jövők cserélik ki tapasztalataikat és alkotó eszközeiket.
Idén a Minimum Party-ra július 31. – augusztus 13. között került sor. A tábor helyszínén található erdei ház, amely helységeivel évek óta előadótermet, a nem sátrazóknak hálószobát, a három kászoni szakácsnőnek konyhát és raktárt, sőt a tábor résztvevőinek kocsmát is biztosít, nos ez a ház, akár a tavaly itt alkotott meseház, omladozni kezdett, így a tábor közmunkával kezdődött: lakhatóvá kellett tenni a beomlott mennyezetű szobákat.
A 9. Minimum Party alkotótábor az előző táborok egyik meghívottjának, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Szörtsey Gábor (Gágá) képzőművésznek állított emléket.
Az 1984 óta Budapesten élő képzőművész életművét Fekete Zsolt és Antik Sándor különféle szempontokat kiemelve ismertették.
Az előbbi a Gágá legutóbbi fekete-fehér képein fellelhető transzcendens elemekre mutatott rá, míg az utóbbi az elhunyttal való közelebbi kapcsolatáról, Gágá marosvásárhelyi és kolozsvári tanulmányi éveiről, illetve a művész által oly kedvelt Mail Art-ról beszélt.
Lovacska Ajándék annak, aki elment című szertartásszerű performansza tulajdonképpen egy Gágának életében oda nem adott kép post mortem eljuttatásának kísérlete volt, mely kép emblematikus formában tovább élt a party-n. A vizuális művészetek műhelyben ugyanis Fekete Zsolt Lovacska műhelyvezető az általa készített fotó különféle módokon való reprodukálásával, a fotó pauszra és falra történő átültetésével kísérletezett a műhelyben résztvevőkkel. Ugyanitt síkfilmezéssel és a perspektíva eszközeivel való kísérletezés is folyt.
Míg a fotó és a filmes műhely Kalló Angéla illetve Schneider Tibor vezetésével hűségesen dokumentálta a táborban történteket, illetve mindezt a „számítógépteremben” feldolgozták és megvágták, sőt számos animáció és kisfilm formájában be is mutatták, addig az installációk sora készült el a szabadban.
A zeneműhely hagyományos és helyben kreált ütős hangszerekkel létrehozott ritmusokra építette kísérletezését. A békéscsabai Bíró József vezette műhelyben a ritmus-zene terápiás hatását sem hagyva figyelmen kívül, a természet hangjairól készült felvételekkel, emberhanggal és fúvós hangszerekkel létrehozott közös zenélések sokszor éjszakába nyúltak.
Egy jókedvű favágó csapat váratlan látogatása folytán a gyímesi népdalkincs egy töredéke is bekerült az amúgy folyamatosan számítógépen rögzített és utómunkált zenei produkciójukba, ami egy CD-nyi hangfelvételt eredményezett.
A mozgásszínház-tánc műhely a test megismerésének gyakorlatával kezdődött, kontakt- és energiatánc elemek felhasználásával folytatódott.
A szentgyörgyi Fehérvári Péter vezette be az amúgy kevés tapasztalattal rendelkező résztvevőket a kortárs tánc alapjaiba, a bákói Mihaela Panainte pedig a produkciót rendezte előadható egésszé. A díszletet Lőrincz Gyula tervezte, és a vizuális műhely tagjaival közösen építették meg. A tűzfénnyel megvilágított produkció egyfajta processziót, a kapukon át egyre magasabbra emelkedő helyszíneken történő páros táncot mutatott be.
Az elmaradhatatlan Élboy (Szabó Attila, Molnár István és Vramyecz Artúr) a színjátszás határait feszegető, poénokra kihegyezett színházi kísérletei során más műfajokba is belekóstolt, produkcióik sorát néha általuk készített kisfilm vetítése tarkította.
Talán a legsikeresebbnek idén a filmes produkciók mondhatók, ugyanis filmes, fotós, színházi és vizuális művész egyaránt készített videófilmet. A megszületett animációk, dokumentum- és fikciós filmekben egyfajta összművészeti törekvés valósult meg. A táborban bemutatott kisfilmekben sokszor nem annyira a filmes szempontok érvényesültek, hanem az illető művész önmagát dokumentálni akarása.
A táborban évek óta a művészetelméleti és kritikai kérdésfelvetésekre is lehetőség adódik. Idén pénzalapok hiánya miatt kevesebb meghívottal működhetett a szakmai fórum, de érdemes odafigyelni az itt elhangzottakra, hiszen e beszélgetések olyan űrt pótolnak, ami a művészetelméleti és kritikai képzés hiányából adódik.
A kritika kérdéseit a színházkritika, illetve a művészet menedzsmentje, valamint a zsurnalisztika szempontjából Besze Barbara budapesti kritikus – aki a kritika műhely munkálatait is irányította a táborban – vetette fel két előadása során, míg Antik Sándor kolozsvári képzőművész A mátka vetkőztetése az őt udvarló agglegények által, talán ennyi... című Duchamp mű egyfajta értelmezését mutatta be.
Az előadásokat hosszas viták követték. Romhányi András népművelő Eu-egyensúly címmel vont párhuzamot az európai és a magyar kultúra között, kiemelve mindazt, amivel a magyar nép a történelem során, egészen napjainkig hozzájárult az európai kultúra fejlődéséhez.
Kétségtelen, hogy a Minimum Party-nak egyéni arca van, az ottani hangulatért és társaságért jövőre is érdemes lesz elmenni, amikor immár tízedik(!) alkalommal fog megtörténni.