Bush-ellenes tüntetésen jártunk Pesten
H. Zs. 2006. június 22. 23:49, utolsó frissítés: 23:43#b#Menj haza#/b#, kiáltozzák a pirostáblások. De hiszen már úton van hazafele, csodálkozik egy leányzó. Bush csupán szimbólum, noha csúnya, mint egy csimpánz. #b#[hangulatriport]#/b#
A dolog azzal kezdődik, hogy az Egyesült Államok 43. elnöke útban hazafele végigvonul Budapest lezárt artériáin, szám szerint mindegyiken. A város megbénul, de délután négy óra magasságában a diplomáciai kapcsolatok jobbak, mint valaha.
>> Bush-tüntetés: most épp itt tartunk – tudósításunk
Magyarország fokozott magyar jelenlétet ígér Afganisztánba, ami tulajdonképpen a háború folytatását jelenti, de diplomáciai szinten a megegyezést „előkészületek egy afganisztáni regionális újjáépítő programba” cím alatt katalogizálják, mert így nem olyan csuda agresszív. A távozó elnökre több ezer rendőr vigyáz az utak mentén, ami merőben felesleges. Az igazán elhivatott emberek ugyanis nem a konvoj útvonalán téblábolnak, hanem...
... a szomszédos és árnyas Szabadság téren várják a meghirdetett béketüntetés megkezdését. Sok kedves öreg, világában lelkes tinédzser, de nagyrészük harmincas városi. Vannak itt bámészkodók, anarchisták, kommunisták vagy csak antikapitalisták, békeszeretők vagy csak háborúellenesek, Bush-t utálók vagy csak palesztinapártiak, szuverenitás-ideológusok vagy csak értelmiségiek, filológusok, tévedésből Magyarországon ragadt 56-osok és természetesen Tamás Gáspár Miklós.
Azaz nagyjából mindenki, akik nagy vonalakban és különböző szemszögből megközelítve békét követel a világnak. A béke ugyan erről a tüntetésről is elkésett – mint általában szokott – de a fellépők szerencsére nem, a színpadon ugyanis...
... már teljes hangerővel tép az Anima, a magyar föld egyetlen igazán baliberális zenekara, amely minden arra érdemes tüntetés elmaradhatatlan velejárója. Stílusosan a valahogy még mindig álló szovjet emlékmű és egy békeplakát között zenélnek, srégvizavi az amerikai konzulátussal, ahogy azt a Szabadság téren illik.
A konzulátuson nem sokkal korábban még bombariadót hirdettek délutáni eseménynek, de érdeklődés hiányában a program elmaradt, és jöhetett ez az Bush- és soros kapcsolással amerikaellenes rendezvény. Ami saccra kábé 500 embert szólított meg ezen a harsányan forró délutánon, habár...
... tudják önök, a résztvevők száma mennyire relatív, és mennyire attól függ, hogy éppen melyik médium közvetíti az eseményt. Balliberális orgánumként azt a fotót közölnénk, ahol sok ember van kis helyen, (Nagy kép.) Ha médiumunkat az amerikabarát tőkeerős globális kapitalizmus pénzelné, akkor ugyanazt a fotót közölnénk, de lényegesen távolabbról. (Belső kis kép.)
A tüntetést inkább az amerikabarát tőkeerős globális kapitalizmus pénzelhette, mert sok volt az üresség gyepen. És ezzel nagyjából meg is fogtuk a tüntetés alaphangulatát. Bush csupán egy szimbólum, noha csúnya, mint egy csimpánz. De háta mögött ott áll a tőkeerős globális kapitalizmus, akinek a háborúban gyökeredzik minden gazdasági érdeke. Ami valószínűleg igaz, és ezt akkor is elítéljük, ha...
... nem állunk a radikális baloldal eszmevilága mögé, mint mondjuk a legizgalmasabb plakátokat magukévá tudó Magyar Baloldali Front, Magyar Kommunista Munkáspárt, vagy a Létforrás Ifjúságvédelmi Alapítvány elnöksége. A magyar baloldalt látszólag Irak helyzete aggasztja a legjobban, bár az ideológiai főáramlatot nehéz beazonosítani egy csoporton, amely Che Guevara-karszalagot, Arafat-fejkendőt és Iron Maiden pólót visel egy iraki zászló tövében.
Bush, menj haza, kiáltozzák a pirostáblások. De hiszen már úton van hazafele, csodálkozik egy mellettem álló leányzó, de megbökik, elhallgat. Emeljük fel a plakátokat a földről, kér mindenkit egy mikrofonközelbe kerülő szervező, hogy...
... hadd lássa az ország-világ, mit akarunk. Az ország-világ szeme itt van rajtunk, a tüntetők jelentős része sajtós, akik adott pillanati tétlenségükben már egymást is fotózzák, mert az Animának már vége, de a beszédet mondók még nem kezdték el a népnevelést.
Pedig a felszólalókat lenne érdemes fotózni, amint a színpad mögött filctollal javítgatják a későbbiekben felmondandó beszédeket. Amik a teljesség igénye nélkül a következők: „Az Egyesült Államok háborúja kudarcot vallott, mert összejátszik a szolgalelkű cionista mozgalommal.” „A világ megszállója a globális kapitalizmus, amit hol rakéták, hol takarékossági csomagok képviselnek.” „Egyetlen magyar politikus se fogjon kezet olyan véreskezű diktátorral, mint Bush.” A tömeg pedig helyesel, mondván: ...
... „Csöszd meg, Amerika!” A beszédek nagy része szerencsére az egészségesebb baloldali szemléletmód keretén belül marad, és végülis békét mindenki akar. Az olajháborúkat robbantókra okkal haragszunk – objektív újságírókként is – és amikor erről van szó, az érvelés se mindig szükséges, elég egy-két jól odamondó plakát, hátha felébred némi egészséges béketudat a globális tőkében.
„Próbáljunk úgy tenni, mintha a szavaink volnának olyan erősek, mint a világ legerősebb hadserege” , jelzi ehhez igazodva a színpadon TGM, és szól: nem a pénz a fontos, hanem a remény. „A világot a pénz mozgatja”, írja egy narancssárga óriás plakáton, és mellette...
... az üzenet lényegét szó szerint kitapasztalja a perecárus néni, aki egy kis nyugdíjkiegészítés reményében mindenhol süteményt árul, ahol jogilag gyülekezésnek minősülő tettet hajt végre a köznép. A néni itt a profitorientált neoliberális köröket képviseli, de előnyére legyen mondva, legalább háborút nem generál. (Bárha a jóisten a megmondhatója a titoknak, hogy mit csinált a konkurencia ellen, hogy teljes monopóliuma lett a téren.)
A világpolitikát valószínűleg nem érti, de szimpatizál vele. A magyar politikával a helyzet átláthatóbb, ezért örvendeni tud azoknak a plakátoknak, amelyek a változatosság kedvéért...
... a hazai füvet is nyírják. A fellépőket ugyanis különösen bosszantja: a magyar politikai elit megengedte, hogy Bush koszorúzza meg az 56-osok emlékművét. Ugyanaz a Bush, aki Ugyanannak az országnak az elnöke, amely Ugyanakkor, amikor 56-ot vérbefojtották, Ugyanannyit segített rajtunk, mint mindenki más: azaz semmit. Sérti a magyar mártírok emlékét – jelzi a Civilek a Békéért mozgalom szóvivője – hogy pont az emberi jogokat lábbal tipró amerikai elnök koszorúzhatott.
„Tanultunk az önök példájából, Amerika immár kiáll azok mellett, akik szabadságot követelnek maguknak", szól aznap Bush, ami bocsánatkérésnek felfogható, csak éppen késett fél évszázadnyit. Ez hellyel-közzel elfogadható, a mai fiatalok megelégednek azzal, ha legalább a mi világunk...
...színes és háborúmentes marad. A tüntetők között felfedezem a buborékfújókat, akiket legutoljára egy Amorf Ördögök-koncerten láttam, hátrább három fickó zsonglőrködik, őket meg egy szabadtéri Kispál-koncerten szemrevételeztem egy hete. A békeszándék erős, még ha nem is vagyunk sokan, és nagyjából az is mindegy, milyen oldalról közelítjük meg ugyanazt a kérdést, baloldalról, középről vagy zsonglőrszintről.
A fellépők néhol túlhangosak, néhol a pátosztól kiesik a kezemből a fényképezőgép, de ez nem változtat a lényegen. Busht ugyan haza lehet küldeni, de az nem segít. Minden háborút lezártnak tudni naivitás, de az békeeszme semmit se ronthat a dolgokon, és hátha valamit segít is. A Szabadság téren árnyékban 34 fok, a közhangulat ennél valamivel magasabb, talán jövőre összejön a tizenötmillió sallangmentes béketüntető. Viszlát akkor.
További fotóink, míg csak ki nem merült az akku:
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!