Gáz is, urán is: Olosz Gergely egy napja
B. B. E., S. Z. 2007. április 11. 12:58, utolsó frissítés: 12:22A sepsiszentgyörgyi menedzser leköszönőfélben van az Országos Urántársaságnál, és épp átveszi a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóságot.
Kilenc óra körül kezdenek szállingózni az RMDSZ-es államtitkárok, tanácsosok, különféle rangú tisztviselők és sajtósok a találkahelyre. Az öltönyös-nyakkendős hölgyek és urak irodából, tárgyalásról vagy épp talkshow-ból érkeznek, fura kontrasztot képezve a Sanyi lakkozott faasztalaival, rusztikus berendezésével. A homály, a kézzel csapolt sör és a cigifüst segít feloldani az ellentéteket.
Végül megérkezik alanyunk, Olosz Gergely is, az Országos Urántársaság leköszönőben levő igazgatója, egyben a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóság (ANRGN) frissen kinevezett elnöke. “Gáz van, Geri!” – felkiáltással üdvözlik a többiek.
No de vissza az elejére. – Az elnök úr fogadja önöket? – kérdi a gázszabályozó hatóság Cotroceni utcai irodaházának portása, amikor kijelentjük, mi Olosz Gergellyel szeretnénk találkozni. A lift épp el van romolva, úgyhogy gyalog kell felcaplatni az ötödik emeletre – ilyenkor szívás elnöknek lenni: az elnöki iroda a tömbházból kialakított irodaház legfelső emeletén van.
Korábbi anyagaink:
>> Tóth Adél, a Digitál3 főszerkesztőjének egy napja >>
>> Sándor és Lehel egy napja >>
>> Bódizs Edit rádiós állatmentő egy napja >>
A helyszínen két titkárnő rostálja a látogatókat. Bőr, márvány és rozsdamentes acél mindenütt – a foteleken szemmel láthatóan siető, vagy épp ellenkezőleg, ráérős hivatalnokok várakoznak, hogy beszélhessenek az elnökkel. Ránk kerül a sor: Geri – bár szemmel láthatóan elfoglalt – nem sürget, a beszélgetés során lazán ugrál gáz, urán és menedzsment témakörök közt.
Egy-egy kérdésünkre nevetve jelzi, hogy szívesen válaszolna, de azzal államtitkot sértene, máskor joviálisan szakítja félbe a sztorizgatást, jelezve, vigyázzunk, hogyan írjuk meg például azt az ötvenes évekbeli történetet, amikor egy orosz-román vegyesvállalat révén Oroszországba szállították Románia uránkészletének legjavát. Nem másért, de nem hiányzik egy látogatás az orosz nagykövet részéről – kacsint.
Amúgy az uránnal kapcsolatban sok a tévhit és bizalmatlanság – mondja. Az valójában nem más, mint egy természetben előforduló érc. Laikus nem is tudná megkülönböztetni az uránt tartalmazó közetet a „rendes” kőzettől.
Romániában teljes, a kitermeléstől a feldolgozásig terjedő ciklus működik: a Bihar megyei Vaskohsziklás (Stei) városkában, illetve Krassó-Szörény és Suceava megyékben vannak uránbányák. Az ércet kitermelés után a Brassó melletti Földváron található dúsítóüzembe szállítják: itt kémiai úton minden egyéb elemet kivonnak, csak az urán, vagyis a szürke, radioaktív por marad.
Az állami kitermelő társaság ezzel be is fejezte dolgát, a port átadja a Nuclearelectrica Rt.-nek: az egy piteşti-i gyárban kis pasztillákat készít a porból, amit aztán a cernavodai atomerőműben használnak fel.
„Hálistennek Romániában nem volt uránlopási botrány. Bár ha lopna is valaki, mihez kezdhetne az érccel?” – mondja, amikor biztonságra terelődik a szó. Egyébként nagyon szigorú és zárt ez a rendszer: lévén stratégiai ágazat, a titkosszolgálatok állandóan ellenőrzik.
Épp ezért érte sokkhatásként az állami társaságot, amikor Gerit az RMDSZ 2004-es kormányzati szerepvállalása után kinevezték a cég élére: nemrég még tábornok vezette ezt az ágazatot és a belügyminisztériumhoz tartozott – néhány évre rá egy közgazdász végzettségű, a vállalkozói szférából érkező fiatal követi, aki ráadásul magyar is.
>> Spitzer Judit egy napja >>
>> Nagy Zsolt egy napja >>
>> Irsay Miklós egy napja >>
>> Tudor Runcanu egy napja >>
A társaság hivatalnokainak az átlagéretkora ötven év körül mozgott, ráadásul sokan csak úgy „bejártak dolgozni”, talán ők maguk sem tudták, mi a feladatuk. “Az elején nagyon bizalmatlanok voltak velem szemben” – emlékszik vissza a fogadtatásra a menedzser.
“De aztán, amikor látták, hogy nem rúgom ki a munkatársak felét csak azért, hogy a saját csapatomat pozícióba juttassam, megenyhültek velem szemben. Mindenkinek elmondtam: nem érdekel, mit csinált vagy nem csinált addig, mindenki fehér lappal indul, és mindenkit teljesítménye alapján ítélek meg.”
Az alábbi sztori jól példázza, hogy mi mindenre kell vigyáznia egy frissen pozícióba került vezetőnek: történt ugyanis, hogy Geri be szeretett volna szerezni egy tárgyalóasztalt irodájába.
A munkatársak körében azonnal el is indult a pletyka, hogy alig érkezett meg, az új főnök rögtön ki szeretné cserélni az irodabútorait. Végül csereberével sikerült csendben megoldani a dolgot: egy munkatárs irodájában ott hányódott kihasználatlanul egy tárgyalóasztal , az illető munkatárs pedig épp egy olyan kávézóasztalra vágyott, mint amilyen Geri irodájában volt.
Ha már státusszimbólum, akkor a szolgálati autókról, illetve sofőrökről is szó esik: meséli, az Urántársaságnál munkája részben abból állott, hogy az ország négy különöző pontján levő bányák illetve a dúsítóüzem közt ingázott – ez hetente többezer kilométer, az államtitkári rangú hivatalnokoknak járó kincstári Daewoo Nubirával (minisztereknek a nagyobbik Daewoo-modell jár, a Leganza, azonban ezt rendszerint kicselezik, és valami komolyabb autót vásároltatnak maguknak).
„Nappal tárgyaltam, éjszaka utaztam. Volt olyan, hogy már a sofőröm sem bírta, én magam vezettem. Ilyenkor pedig jól jön egy biztonságos, strapabíró autó. Csakhogy egy ilyen beszerzés veszélyes, mert kiváló támadási felület a sajtó számára.”
Ami pedig a sofőröket illeti, nem is olyan könnyű megbízható embert találni. Ha beválik, akkor „csapattagnak” számít, tehát a tisztviselő legszűkebb bizalmi köréhez tartozik.
Egyébként ez sem öncélú luxus: a zsúfolt program, illetve a kiszámíthatatlan bukaresti forgalom miatt szükség van egy olyan emberre, aki percre pontosan tudja, mennyibe telik egyik kormányzati épületből a másikig eljutni, arról nem is beszélve, hogy a hivatalnokoknak gyakran csak furikázás közben jut idejük készülni a soron következő találkozóra.
Kamaszos mosoly jelenik meg Geri arcán, amikor arról kezdjük faggani, mit csinál szabadidejében? A magánéletem akkor kezdődik, amikor a normális emberek lefekszenek – mondja – úgy éjjel kettő-három körül. A „hivalos” program délután hatig tart – de ezután még nyolc-kilencig benn szokott maradni az irodában átnézni a nap közben befutott iratokat, illetve készülni a következő napra.
Ezután rendszerint vacsora következik valamelyik jóbaráttal, aki szintén Bukarestben hivatalnokoskodik, illeve gyakran gyűlnek össze az RMDSZ-es színekben megválasztott/kinevezett tisztségviselők megbeszélni egy-egy őket érintő kérdést. Ezzel aztán repül az idő, végül hazaérve meg kell még nézni a híreket a tévében – vázolja fel gyorsan egy-egy napját Geri.
Megszoktam már a tempót – vonogatja nevetve a vállát. A menedzser csak akkor szomorodik el, amikor családja, két gyermeke kerül szóba: nem nagyon érdemes Bukarestbe hozni őket, mert úgysem lenne több ideje rájuk, mint most. A bukaresti szolgálati lakások vagy alkalmasak, vagy nem a gyermeknevelésre, és gond az iskolába járás.
Arról nem is beszélve, hogy egy kormányzati tisztségviselő folyton ki van szolgáltatva az épp aktuális politikai konstellációnak – amikor elvállal egy funkciót, sosem lehet tudni, a megbizatása mennyi ideig tart majd. Így marad a hétvégenkénti ingázás.
Ugyan csak most zajlik a társaság átadása, Geri már gáz-témában is egészen otthonosan mozog: a Földgáz Szabályozását Felügyelő Országos Hatóság politikai szempontból azért fontos intézmény, mert a fogyasztók – és egyben választók – által kifizetett gáz ára nagymértékben ettől az intézménytől függ. Mivel politikailag kényes téma, gázár-emelésről nem nyilatkozik az elnök.
Beszél viszont egy számlázási újdonságról, amit szeptember elsejétől vezetnének be – ezentúl ugyanis a szolgáltatókat köteleznék arra, hogy nemcsak az elfogyasztott gáz mennyiségét, de annak minőségét is feltüntessék a számlán. „Lesz egy szorzó, köbméterenként többet kell majd fizetni, ha a gáz energia-teljesítőképesség szempontjából jobb minőségű, és kevesebbet, ha gyengébb. Jó rendszer lenne ez, de a lakosságnak nehéz elmagyarázni. Próbája lesz ez annak, hogy mennyire bíznak az emberek az államapparátusban” – így Geri.
A gáz teljes árát szét kell választani – magyarázza az általa vezetett intézmény szerepét a menedzser. Van a gáz tényleges ára, illetve a tárolási, szállítási és disztribúciós költségek. Ez utóbbi szegmenst szabályozza a hatóság.
Bár az ország területe a szolgáltatók között fel van osztva, az 2007 január 1-i liberalizációja kizárólag a nem háztartási fogyasztók piacára vonatkozik. A teljes liberalizáció július elsejétől kezdődik. Elvileg elképzelhető lesz, hogy például az ország déli részén élő személy az északi területen működő szolgáltatótól vásároljon gázt. De már tudjuk, nagy vándorlásra nem kell számítani.
A hatóság feladata a fogyasztók érdekében felügyelni, milyen költségelemeket építenek be a szolgáltatók a végső, számlázott árba.
Nem különös egyik napról a másikra az urántól belecsöppenni a gáz-szabályozásba? – kérdezzük. Geri azonban semmi furcsát nem lát ebben – meg kell nézni, milyen mozgások történnek a földgázzal világpiaci szinten, azután meg kell tudni, milyen kötelezettségeket vállalt az ország az uniós csatlakozással.
Szemügyre kell venni az intézményben korábban hozott döntéseket, hogy összhangban vannak-e ezzel az ütemtervvel, illetve folytatni kell az intézkedéseket, ki kell alakítani egy csapatot, akikkel életbe lehet ültetni azokat az elképzeléseket, melyek által az intézmény sokkal hatékonyabban működik majd – foglalja össze seperc alatt a teendőket.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!